Oldal kiválasztása
Nincs időm a páromra, a családomra

Nincs időm a páromra, a családomra

Ismerős az a mondat, hogy “Meghalni sincs időm, nemhogy a családomra, a páromra”? Ha neked sem új keletű az a probléma, hogy nincs időd a párodra, a családodra, tarts velem ebben a cikkben, nézzük meg együtt, hogyan találhatsz megoldást rá.

Számtalan példát látok a környezetemben, sőt a saját környezetemben is, amikor emberfeletti teljesítményt kell nyújtania valakinek az élete egyéb területein, a munkájában, a szakmájában. De közben mégis sikeres párkapcsolatot, családi életet tartanak fenn. Aztán a másik oldalról meg rendre hallom a beszélgetéseim során, hogy embereknek nincs idejük a magánéletükre, a párjukra, a családjukra. S felmerül bennem a kérdés, hogy akkor hogyan csinálják azok, akik leteszik az asztalra azokat az óriási teljesítményeket, s mégis megy nekik? Mit csinálnak ők másként? Mi az ő titkuk? Úgyhogy hosszú ideje módszeresen követem és figyelem őket, hogy ellessem a “titkaikat”.

Látok magam körül számtalan szakembert, legyen szó párkapcsolati területen dolgozókról, üzleti világban, marketingben ismert nagy nevekről, akik évente több tíz, de van aki százas tételben mérhető napot tölt távol az otthonától. Vagy olyanokat, akik napi szinten több előadást tartanak, este még zoom meetinget tartanak, éjjel pedig írják a könyveiket. Vagy olyanokat, akik napi 10-12 órákat dolgoznak, hétvégén is, mert a vállalkozásukat építik.

Elkezdtem megfigyelni őket, mit csinálnak másként. Először is azt láttam, hogy ezek az emberek nagyon komolyan veszik az egészségüket. A különböző konferenciákon, rendezvényeken volt alkalmam többüket egészen közelről is szemügyre venni. Azt figyeltem meg, hogy ők azok, akik nem szedik kétszer tele a tányérjukat, nem eszik degeszre magukat. Sütemény helyett mindig gyümölcsöt választanak. Lift helyett pedig lépcsőznek. Reggel sportolnak, mozognak. Azaz nem engedik el magukat.

Ellenben mit hallok a másik oldalról? “Nekem nincs időm edzeni.”, “Azt eszem, amit épp találok, nincs időm még erre is odafigyelni.”. Pedig ha nagy nyomás alatt nagy teljesítményt szeretnél elérni, a legfontosabb, hogy vigyázz magadra, figyelj oda az egészségedre. Ettől lesz állóképességed, ettől lesz elegendő energiád az életed minden területére.

A másik nagyon fontos dolog, amit megfigyeltem ezeknél a “nagy embereknél”, hogy nagyon komoly szokásokat alakítottak ki a családi kapcsolataik működtetésére. Azaz nem bízzák a véletlenre, mi épp hogy sikerül, hanem konkrét szokásokat és rituálékat fejlesztettek ki a számukra fontos kapcsolatokban.

Például az egyik idősebb szakmabeli társamnak már felnőtt gyerekei vannak. Ő tökéletesen tudja, hogy melyik gyermeke mikor kel, mikor indul el dolgozni. Ezért ő is korán kel, és mindegyiket sorban felhívja abban az időpontban, amikor az már az autójában ül és úton van a munkahelyére. Nem bízza a véletlenre, hogy mikor és hogyan tudják tartani a kapcsolatot. De van olyan is, aki minden egyes nap felhívja az édesanyját. Nem telhet el nap enélkül, mert a szüleinkkel való rendezett viszony ugyanolyan fontos, mint a gyerekünkkel vagy a párunkkal való kapcsolattartás.

Ezeknek az embereknek általában nagyon zsúfolt a naptárjuk, tele vannak munkával. Azonban évente többször kivesznek legalább egy egybefüggő hetet, amikor csak és kizárólag a családjukra, a párjukra fókuszálnak. Ez idő alatt nincs munka, nincs telefon, nincs e-mail, csak egymásra figyelnek. 100%-osan. Olyan programokat szerveznek ezekre az időszakokra, ahol ez maximálisan megtehető. Sokan mennek el ilyenkor például gyalogtúrákra, ahol kettesben vannak a párjukkal és beszélgetnek közben egész nap.

Többeknél megfigyeltem, hogy minden egyes napjukban van legalább egy fix pont, egy szokás, amit megtesznek a párjukkal közösen. Például minden este pontban kilenc órakor megesznek egy kocka csokit. Ha együtt vannak, akkor együtt, élőben, ha épp távol vannak egymástól, akkor külön, közben telefonon vagy videóchaten beszélgetve egymással. Erre tudatosan készül is a távol lévő fél és az utazásaihoz visz magával csokit, hogy ez a rituálé soha ne maradjon el.

De ilyenek lehetnek az olyan egyszerű dolgok is, minthogy együtt étkeztek, együtt ültök az asztalnál, a mobiltelefonokat nem viszitek magatokkal az asztalhoz. Vagy hogy együtt keltek, de még inkább, hogy együtt fekszetek le aludni.

Vannak párok, akik kijelölnek minden hétből vagy hónapból egy estét, ami az ő randiestéjük. Mindegy, hogy pár hónapja vagy több évtizede vannak együtt. Egy este minden héten vagy hónapban csak az övék. Ha még kicsik a gyerekek, elviszik a nagyszülőkhöz, bébiszittert hívnak és csak kettesben vannak, közös programot csinálnak. A szó szoros értelmében randiznak, mint a kapcsolatuk legelején.

Vannak, akik kijelölnek tematikus napokat. Például az egyik kereskedelmi lánc aktuális nemzetközi konyhát kínáló akciója szerint, amikor ott épp olasz, görög, kínai, spanyol, mexikó stb. hét van, akkor ők is bevásárolnak ezekből az ételekből és azon a héten családilag annak a népnek megfelelő estet tartanak.

Keressetek ezekhez hasonló saját szokásokat, amelyek csak a tieitek, amikhez minden körülmények között ragaszkodtok, amelyek segítik fenntartani az összetartozás érzését, amik feltöltenek titeket. Akkor is, ha épp nem tudtok együtt lenni. Fontos, hogy minden kapcsolatban meglegyenek a közös rituálék, hiszen az ismerős dolgok biztonságérzetet adnak, miközben minőségi időt töltötök együtt.

Nem lehet arra alapozni, hogy egyszer jól választottunk (párt) és ő ki fog tartani mindig minden körülmények között mellettünk. Ha nem figyelünk rájuk, nem fordítunk elegendő időt és figyelmet rájuk, akkor a legszilárdabb alapokra és legkomolyabb összeillőségre alapuló kapcsolatok sem maradnak a végtelenségig működőképesek.

Azok, akik sokat dolgoznak, s nem vezetnek be a fentiekhez hasonló tudatos dolgokat a családi életükbe, ők igazából soha egyikben sem tudnak 100%-osan részt venni. Munka közben lelkiismeret-furdalásuk lesz, hogy most épp a családjukkal kellene lenniük, ezért nem 100%-os ott sem a figyelmük. Amikor pedig a családjukkal, a párjukkal vannak, akkor meg a munkán kattognak, s hogy az az idő alatt már mennyi mindent meg tudtak volna csinálni a munkájukban. Azaz abba az irányba sem lesz sem felhőtlen, sem 100%-os a figyelmük. Azaz egyik sem lesz igazán jó. Ezek csak akkor működnek, s ezt figyeltem meg az általam vizsgált embereknél is, ha mindegyikben fókuszáltak tudunk maradni, arra figyelünk, amelyiknek épp ideje van, s így nem teszi tönkre egyiket sem a lelkiismeret-furdalásunk.

Mindezzel nem azt mondom, hogy az a normális és mindenkinek olyan emberfeletti teljesítményt kellene nyújtani az életében, mint az általam megfigyelt és csodált emberek. Arra szeretnék rávilágítani, hogy bármi is a munkánk, a szakmánk, a vállalkozásunk, tudatos döntések kellenek, nem szabad a véletlenre bízni a kapcsolatainkat, szabályokat, kereteket kell felállítanunk, amiket minden körülmények között betartunk, különben épp a háttérországunk, ami a legfontosabb lenne a számunkra, amiből táplálkoznánk, ami a boldogságunkat adná, az fog kártyavárként összeomlani.

A szex jelentősége a boldog párkapcsolatban

A szex jelentősége a boldog párkapcsolatban

Párokkal beszélgetve gyakran kapom meg a kérdést, hogy a szexnek vajon mekkora jelentősége van egy párkapcsolatban? Evidensen vágjuk rá, hogy hatalmas. Pedig ez is nézőpont kérdése.

Nem mindegy, hogy egy boldog párnak vagy egy problémákkal küszködő párnak tesszük fel ugyanazt a kérdést: Szerintük mekkora jelentősége van a szexnek a párkapcsolatukban? A boldog pár azt fogja mondani, hogy mondjuk kb. 10%, egy összetevőnek fogják tekinteni a sok minden közül, ami boldog párrá teszi őket. A boldogtalan pár pedig azt fogja mondani, hogy 90%, óriási a jelentősége, szinte mindennek azt az okot fogják megjelölni, hogy nincs vagy nem jó köztük a szex.

Tehát a szex jelentősége a kapcsolatunkban relatív. Ha nincs vagy nem tudtuk ebéli igényeinket nagyjából egy szintre hozni, akkor probléma forrása lesz, minden mást működésképtelenné tesz. Ha rendben vagyunk ezen a téren, akkor a jelentősége is kisebb lesz, s meglátjuk, mennyi más terület van még a kapcsolatunkban, amikkel együtt lesz boldog és kiegyensúlyozott a kapcsolatunk.

Na, de mikor mondhatjuk, hogy rendben van a szex köztünk? Jellemzően mennyiségben mérjük, abban tudjuk a leginkább megfogalmazni. A szakirodalom szerint a napi egy és a havi egy között minden a normálisba tartozik, csak az ettől eltérőeknél mondhatjuk azt, hogy kileng a normalitás skálájából. A napi egy és a havi egy között pedig az adott párnak kell megtalálni a közös nevezőt. Mindannyian egyfajta igénnyel születünk, amit aztán a neveltetésünk, a minket körülvevő szociális háló nagyban átformál. De a tényleges szükségleteink a kapcsolatainkban racionalizálódnak. Azaz nem úgy érkezünk meg a földre, hogy az én normális szexuális igényem az a heti négy alkalom és mindenki más, akivel ez nem tud meglenni, az nem való hozzám. A párkapcsolatainkban egymáshoz idomulunk, csiszolódunk, kompromisszumokat kötünk, s ez a terület is azok közé tartozik, ahol a kettőnk igényeit közös nevezőre kell hozni.

Ha szexről van szó, s még keresésben van valaki, felmerül az a kérdés is, hogy mikor történjen meg az első alkalom, mikor kerüljön be a szex is az ismerkedés folyamatába? Egymásnak feszülnek a pro és kontra érvek, miszerint minél előbb túl kell lenni rajta, hogy megtudjuk, kompatibilisek vagyunk-e az ágyban is, illetve pont hogy nem kellene elsietni, mert idő előtt varázsát veszti az ismerkedés, s épp ezért nem tud aztán majd tényleges, működő párkapcsolat szintjére lépni.

Arról információt szerezni, hogy a másikkal mennyire vagyunk egy hullámhosszon, mennyire tud működni a szex közöttünk, anélkül is tudunk az ismerkedéskor, hogy a tényleges aktus megtörténne. Ha valakinek fontos az érintés, szeret ölelkezni, csókolózni, szüksége van rá, hogy egymáshoz érjünk, sejthetjük belőle, hogy a testiség más területei is fontosak lesznek számára. Ha az ismerkedésünkkor elhúzódik, irtózik a testi érintéstől, kihúzza a kezét a kezünkből, nem kezdeményezi, kerüli a csókokat, akkor pedig sejthetjük, hogy a többi területen sem leszünk egy hullámhosszon, mások az igényeink vagy épp nincs meg a szükséges, de legfőképpen kölcsönös vonzalom hozzá.

Épp ezért nem tartom jó iránynak az azonnali vagy minél előbbi ágyba bújást, mondván, hogy minél előbb meg kell tudni, működik-e köztünk a szex. Ráadásképp maga a szex, ha a fontossága kölcsönös mértékű a két félnél, akkor egy tanulható dolog. Sőt, minden párkapcsolatban újra kell tanulnunk jól csinálni. Ugyanis minden párnál más lesz a jó szex, minden partnerünknél más lesz az, amit ő szeret, ami neki esik jól, amit és ahogyan ő szeret. Ezeket kitanulni pedig idő és több alkalom. Össze kell csiszolódni, ki kell ismerni egymást, túl kell lenni a kezdeti vizsgadrukkon, illetve azon az időszakon, amikor lepedőakrobatának akarjuk mutatni magunkat, hogy minél inkább lenyűgözzük a másikat. Azaz a ténylegesen jó és minőségi szex is idővel alakul ki egy párkapcsolatban. Az első (néhány) alkalomból megítélni és döntést hozni magáról az egész kapcsolatról is, nagy eséllyel túl korán meghozott és elhibázott lesz.

Van jelentősége a korkülönbségnek a párkapcsolatban?

Van jelentősége a korkülönbségnek a párkapcsolatban?

A korkülönbség, a kor kérdése igen gyakran felmerül, amikor ismerkedésről, társkeresésről, illetve párkapcsolatról van szó. Komoly szócsaták tudnak kialakulni arról, hogy számít-e bármit is, hány éves a párunk, hány év van köztünk. Szinte mindenki környezetében van egy-egy példa arra, hogy komoly korkülönbség ellenére sikeresen élnek együtt emberek. De ez vajon bizonyíték arra, hogy nem számít a kor?

Ha körbenézünk a környezetünkben, esetleg statisztikákat is böngészünk, azt látjuk, hogy a szerelmen, szereteten alapuló kapcsolatok többségében a társak életkorban közel állnak egymásnak. A nagy számok törvénye alapján, ha valamiből markánsan több van, mint az ellentetjéből, akkor annak oka van. Mégpedig valószínűleg az az ok, hogy az az út nagyobb eséllyel sikeres. Felmerül a kérdés, hogy na, de miért nagyobb az esélyük a sikerre azoknak a párkapcsolatoknak, ahol a társak között nincs nagy korkülönbség?

Van az a mondásunk, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Ez egyébként igaz, de csak rövid ideig. Az elején izgalmas a másik teljesen más élete, életmódja, tőlünk távol álló hobbijai, a másik oldalt megmutató gondolkozása. Mindez a korkülönbségre lefordítva: Eleinte tetszetős, hogy a másik nagyobb nyugalommal, bölcsességgel, rálátással, stabilabb egzisztenciával rendelkezik, illetve a másik oldalról meg kicsit visszahozza a fiatalabb korunkat, energiánkat, pörgésünket, naivabb, nyitottabb életszemléletünket. De ahogy haladunk előre a kapcsolatban, s jönnének az úgynevezett “szürke hétköznapok”, úgy jönnek elő az ezzel járó problémák is. Az életeink nehezen összeegyeztethetővé válnak, egyre kevésbé toleráljuk a mienktől merőben eltérő szokásokat, véleményeket, vágyakat, programokat. Kor esetében például a lazább kontra otthonülősebb életmódot, az élettapasztalat híján elkövetett hibákat kontra figyelmeztetéseket a hibalehetőségekre.

Szóval a rózsaszínködös szerelem minden további nélkül kialakulhat különböző korosztályban lévő emberek között is, viszont a kapcsolat élethosszig tartó, sikeres, boldog fenntartására már jóval kisebb az esély. Épp ezért van az, hogy a környezetünkben is kivételekként találunk ilyenekre példákat. Ők lehet, hogy a rózsaszín, majd az utána következő “nem akarom feladni, még küzdök” pár évében járnak még vagy tényleg azon nagyon ritka esetek közé tartoznak, akik ennyi különbség és extra nehézség mellett is megtalálták a normál kapcsolatokban is csak nagyon komoly és állandó munkával megteremthető harmóniát.

Ugyanis a stabil alapokkal rendelkező kapcsolatok “titka” a minél nagyobb hasonlóság. Ez alatt az értékrendet, világnézetet, életcélokat, gondolkozást értjük elsősorban. Azaz ismerkedéskor érdemes arra összpontosítani, hogy a (számunkra) legfontosabb dolgokban minél nagyobb hasonlóságot mutassunk a másikkal. Ha a két ember teljesen más, egymástól távol álló életkorban, életszakaszban jár, akkor az magával hoz egy csomó különbséget is. Nagy valószínűséggel még teljesen másképp látják a világot, annak működését, más a véleményük rengeteg mindenről, másképp akarnak szinte mindent megoldani, de legfőképpen nagyon mások lehetnek még az életcéljaik.

Egyik előtt még ott a házasság reménye, de annak működtetéséről még alig van tapasztalata. A másik már nagy eséllyel túl van több nagy kapcsolaton, váláson is, bölcsebben látja, hogyan lehetne jól csinálni. Vagy épp annyira kiábrándult már, hogy nem tudja, nem akarja a másiknak megadni a házasság lehetőségét. Egyik még a családalapítás előtt áll, a másik már túl van rajta és/vagy korából adódóan nem tud, nem akar már közös családot alapítani. Egyik még önmegvalósít, karriert, vállalkozást épít, ami alatt kevesebb ideje van kikapcsolódni, kettesben töltött programokra fordítani időt, de a szabadidőben is inkább keresi még a nagyobb társaságokat. A másik már nyugodtabb, szívesebben van otthon zajos társaság helyett, már kevésbé pörgetik a karrier és az egzisztencia megteremtésének feladatai, s szívesen utazna, pihenne, élvezné a munkája gyümölcsét, de a fiatalabb nem tud erre ugyanannyi időt és/vagy anyagi forrást szakítani. Ezek persze nagyon általános, leginkább előforduló példák. Sok más korból adódó probléma is adódhat, amit a legelején, a rózsaszín ködbe burkolózva nem látunk, nem akarunk látni.

Tehát a minél nagyobb hasonlósághoz a közel hasonló életkor is hozzájárul, hiszen így nagy eséllyel ugyanakkora élettapasztalattal rendelkezünk, ugyanúgy megtörténtek velünk az adott életkorig jellemző életesemények, amelyek formálták a gondolkozásunk, világnézetünk és amely lehetővé teszi, hogy ugyanaz vagy egymáshoz közel álló életcéljaink legyenek még.

Hogyan változtassam meg a párom?

Hogyan változtassam meg a párom?

Gyakran kérdezik tőlem, hogy mit csináljanak a másik emberrel, a párjukkal, mert az nem úgy viselkedik, nem úgy bánik velük, mint ahogyan azt ők szeretnék, ahogyan az nekik jó lenne. Erre röviden egy egyszavas választ szoktam adni: Semmit.

 

Ugyanis bármennyire is szeretnéd, a másik embert megváltoztatni nem tudod. Nem tudod megszabni neki, hogy hogyan viselkedjen, mit csináljon, de legfőképpen, hogy mit gondoljon, mit érezzen. Meglehet, rövid ideig ki tudsz zsarolni belőle bizonyos tetteket, szavakat, de ha ezek “erőszak”, hiszti kényszeredett eredményei, akkor a sikered is csak kérészéletű lesz. Sőt, ezek az eredmények a háttérben épp hogy felgyorsítják a kapcsolatotok erodálását, időben előrébb hozzák annak végét.

 

Kizárólag magadon keresztül tudsz hatni a másikra. Neked kell valamit változtatnod a te viselkedéseden, a te neki, rá adott reakcióidon, hogy ő változzon. Ugyanis ha te mozdulsz, a másik ember, aki kapcsolatban van veled, szintén mozdulni fog. Muszáj mozdulnia, követnie téged, reagálnia rád, ha folyamatosan kapcsolatban szeretne maradni veled. Ezt hívjuk a pszichológiában és a kommunikációs szakterületeken interkonnektivitásnak.

 

Egy hétköznapi példa: Ha te rámosolyogsz valakire, nagy valószínűséggel vissza fog mosolyogni. Ha te úgy mész be egy üzletbe, hogy mosolyogsz, kedvesen, udvariasan kommunikálsz, szemébe nézel a másiknak, szinte biztos lehetsz benne, hogy hasonló kiszolgálást, kedélyes beszélgetést kapsz cserébe a mogorva kiszolgálás helyett. S akkor még csak idegen emberekkel való kapcsolatról beszélünk. Ha a párodról, egy hozzád, veled közeli kapcsolatban álló embernél változtatsz a viselkedéseden, hozzáállásodon, reakcióidon, még inkább reakciót fogsz kiváltani.

 

Ha a már elmérgesedett kapcsolatban, kommunikációban te egyszer csak hangszínt változtatsz, s kedvesen, csendesen, mosolyogva várod őt mégis haza – minden hiba, számodra továbbra sem tetsző dolgai ellenére -, akkor a másik ezt le fogja reagálni. Ha nem a már megszokott kritikákat, nemtetszéseket, vitákat kapja tőled hazaérve (Na, már megint kezdődik!), meglepődik, s mivel okafogyottá válik a saját negatív reakciója, ő is váltani fog. Valószínűleg nem azonnal, de látva, hogy te másképp, kedvesen állsz hozzá, le fogja követni a változtatásaidat. Próbáld ki! 😉