Valamelyik nap megkérdeztem a tagokat a zárt Facebook-csoportunkban, milyen párt keresnek, mit keresnek a másikban, meg tudják-e fogalmazni az elvárásaikat. Sok érdekes választ kaptam a kérdésemre. Volt, aki felsorolta, mikre figyel, milyen párt szeretne maga mellé, de volt, aki azt mondta, régen rossz, ha elvárásaink vannak.
Ha szóba kerül valahol, hogy feltételeink, elvárásaink vannak, rendre jönnek a kritikák, hogy egy szerelemben nem lehetnek elvárások. Azt gondolom, hogy ilyenkor összekevernek két fogalmat: a szerelmet és a kapcsolatot. A kapcsolatnak, a kapcsolódás létrejöttének egy másik emberrel, annak bizony vannak feltételei. Nem fogunk bárkivel kapcsolatba kezdeni, aki szembejön az utcán, s vidáman kéz a kézben sétálni vele, pedig a derekunkig ér, olykor kezet emel ránk, és mellettünk még van öt másik kapcsolata is. Ezek nyilván kisarkított példák, de ugye, hogy feltételekhez kötjük? Magának a szeretetnek, szerelemnek, amit aztán érzünk már a másik iránt, annak valóban nincsenek és nem is lehetnek feltételei. Ha már szeretünk valakit, azt feltételek nélkül tesszük. Nem mondunk olyant a másiknak, hogy csak akkor szeretlek, ha ezt vagy azt megteszed nekem, máskülönben holnaptól én már nem érzek irántad semmit sem.
Mielőtt bárki is megkövezne, amiért azt mondom, feltételekhez kell kötni egy kapcsolatot, ha úgy tetszik egy szerelem megszületését, hadd álljon itt egy nálam jóval nagyobb és elismert koponyától, Pál Feri atyától is egy idézet erről:
„A szeretetemnek lehet, hogy nincs föltétele, de a kapcsolatnak van. Hogy egy kapcsolat lényegileg az lehessen, ami, ahhoz bizonyos föltételeknek teljesülniük kell. A házasság keretein belül az elvárás például így fogalmazódhat meg: elvárom tőled azt, hogy hűséges akarj lenni hozzám, és keressük közösen a megoldásokat, ha valami nehézség adódik. Ha a szerelem vagy a szeretet nevében elhitetjük egymással, hogy a kapcsolatunkban egyáltalán nincsenek elvárásaink, akkor ámítjuk a másikat és önmagunkat is. Ha a kapcsolat föltételeit kölcsönösen megteremtettük, lehetőséget biztosítottunk a feltétel nélküli szeretethez.”
A szerelem egy érdekes játék, amely tetszik, nem tetszik, alapvetően nem más, mint hormonok hatása. Ezek a fránya hormonok pedig korlátozott ideig, különböző szinteken és erősséggel hatnak ránk. Az első időszak a megkívánásé, ami néhány órától néhány hétig, ismerkedés ritmusától függően pár hónapig tart. Ezt követően jön a szenvedély (a beteljesülés, ami után éjjel-nappal az ágyban lennétek kedveseddel), ami 3-tól 12 hónapig tart. A szenvedélyt aztán felváltja a ragaszkodás a szex által felszabadított, a kötődésért felelős hormonoknak köszönhetően. A teljes folyamat átlagosan fél év – két év alatt lezajlik. S aztán ott álltok egymás előtt már a hormonok vakító fénye nélkül. Mondhatni, hogy a valódi meztelenségetekben. Ekkor jön el az az időszak, amikor az addig cukinak vélt dolgok a másikban elkezdenek idegesíteni. Míg korábban olyan vicces volt, hogy soha semmit nem talált meg a hűtőben vagy hogy állandóan elhagyta valahol a lakásban a kocsikulcsot, mostanra ezektől már sikítani tudnál. Ő pedig esténként olyan szívesen hallgatta a legapróbb részletekre is kiterjedő csacsogásod az irodában történtekről, most meg ordít az arcáról a fájdalom, ha hallgatnia kell őket.
Na de miért van ez így? Miért nem maradhat minden abban a gyönyörű, idilli állapotban? Azért, mert az anyatermészet nem azért alkotta meg ezt a folyamatot, hogy férfi és nő gondolkozzon, hanem azért, hogy közösüljenek, hogy biztosítva legyen az utódlás. A fenti időintervallum meg ugye pont elegendő ehhez.
Épp ezért csak azok a párok maradnak együtt a rózsaszín köd időszaka után is, akik még a hormonkoktéltól való elszállás előtt tudják, kit keresnek társukként, s az ezeknek a kritériumoknak megfelelő férfival vagy nővel kezdenek kapcsolatba, s csak aztán, csak vele adják át magukat a szerelem játékának.
Mert hogy működik a férfi és a nő ismerkedéskor? A férfi lemegy egy bárba szórakozni, s bár előtte tökéletesen tudta, milyen asszonyt keres, ott azonban a tesztoszteron veszi át az irányítást a gondolkozása felett. Az eszményi nőt pedig ilyenkor a hormonok kezdik el meghatározni: csinos láb, jó fenék, nagy mellek és társaik. Ezek azonban csak a rövid távú, testiségre alapuló kapcsolatokhoz elegendők. A nők pedig a széles vállat, keskeny csípőt, gyermeknemzésre, „zsákmányszerzésre” való képességet lesik. Ezek azonban igen kevesek lesznek egy életre szóló kapcsolathoz. A szenvedély le fog hűlni, s a tomboló szerelem csak ott tud társszerelemmé átalakulni, ahol a már említett kritériumaiknak tudatában voltak a felek, s ezeknek megfelelő társat találtak maguknak.
Épp ezért is remek eszköz a netes ismerkedés, mert itt valamelyest függetleníteni tudjuk magunkat azoktól a külső jegyektől, amik idő előtt beindítanák a hormonokat. Több időnk van lecsekkolni, a másik fél mennyire felel meg a kritériumainknak, mennyire vagyunk kompatibilisek egymással.
Azonban jellemző hiba, hogy a kritériumrendszer – ami alapján keresgélnek az emberek –, olyan tételeket tartalmaznak, amelyek valójában nem is lényegesek, s lemaradnak olyan feltételek, amelyek pedig biztosítékai lehetnének a kapcsolat működésének. Persze, komoly problémák vannak az egész társadalomban, az értékrendek, családmodellek megváltozásával, de ettől még nem igaz, hogy ma már nincsenek normális férfiak vagy normális nők. Csak nem mindegy, milyen szűrőkön át keresgéljük őket. Hogy hogyan szűrjünk, keresgéljünk, már egy másik cikk témája. ?
