2022.03.12. | Párkapcsolat, Társkeresés
Párokkal beszélgetve gyakran kapom meg a kérdést, hogy a szexnek vajon mekkora jelentősége van egy párkapcsolatban? Evidensen vágjuk rá, hogy hatalmas. Pedig ez is nézőpont kérdése.
Nem mindegy, hogy egy boldog párnak vagy egy problémákkal küszködő párnak tesszük fel ugyanazt a kérdést: Szerintük mekkora jelentősége van a szexnek a párkapcsolatukban? A boldog pár azt fogja mondani, hogy mondjuk kb. 10%, egy összetevőnek fogják tekinteni a sok minden közül, ami boldog párrá teszi őket. A boldogtalan pár pedig azt fogja mondani, hogy 90%, óriási a jelentősége, szinte mindennek azt az okot fogják megjelölni, hogy nincs vagy nem jó köztük a szex.
Tehát a szex jelentősége a kapcsolatunkban relatív. Ha nincs vagy nem tudtuk ebéli igényeinket nagyjából egy szintre hozni, akkor probléma forrása lesz, minden mást működésképtelenné tesz. Ha rendben vagyunk ezen a téren, akkor a jelentősége is kisebb lesz, s meglátjuk, mennyi más terület van még a kapcsolatunkban, amikkel együtt lesz boldog és kiegyensúlyozott a kapcsolatunk.
Na, de mikor mondhatjuk, hogy rendben van a szex köztünk? Jellemzően mennyiségben mérjük, abban tudjuk a leginkább megfogalmazni. A szakirodalom szerint a napi egy és a havi egy között minden a normálisba tartozik, csak az ettől eltérőeknél mondhatjuk azt, hogy kileng a normalitás skálájából. A napi egy és a havi egy között pedig az adott párnak kell megtalálni a közös nevezőt. Mindannyian egyfajta igénnyel születünk, amit aztán a neveltetésünk, a minket körülvevő szociális háló nagyban átformál. De a tényleges szükségleteink a kapcsolatainkban racionalizálódnak. Azaz nem úgy érkezünk meg a földre, hogy az én normális szexuális igényem az a heti négy alkalom és mindenki más, akivel ez nem tud meglenni, az nem való hozzám. A párkapcsolatainkban egymáshoz idomulunk, csiszolódunk, kompromisszumokat kötünk, s ez a terület is azok közé tartozik, ahol a kettőnk igényeit közös nevezőre kell hozni.
Ha szexről van szó, s még keresésben van valaki, felmerül az a kérdés is, hogy mikor történjen meg az első alkalom, mikor kerüljön be a szex is az ismerkedés folyamatába? Egymásnak feszülnek a pro és kontra érvek, miszerint minél előbb túl kell lenni rajta, hogy megtudjuk, kompatibilisek vagyunk-e az ágyban is, illetve pont hogy nem kellene elsietni, mert idő előtt varázsát veszti az ismerkedés, s épp ezért nem tud aztán majd tényleges, működő párkapcsolat szintjére lépni.
Arról információt szerezni, hogy a másikkal mennyire vagyunk egy hullámhosszon, mennyire tud működni a szex közöttünk, anélkül is tudunk az ismerkedéskor, hogy a tényleges aktus megtörténne. Ha valakinek fontos az érintés, szeret ölelkezni, csókolózni, szüksége van rá, hogy egymáshoz érjünk, sejthetjük belőle, hogy a testiség más területei is fontosak lesznek számára. Ha az ismerkedésünkkor elhúzódik, irtózik a testi érintéstől, kihúzza a kezét a kezünkből, nem kezdeményezi, kerüli a csókokat, akkor pedig sejthetjük, hogy a többi területen sem leszünk egy hullámhosszon, mások az igényeink vagy épp nincs meg a szükséges, de legfőképpen kölcsönös vonzalom hozzá.
Épp ezért nem tartom jó iránynak az azonnali vagy minél előbbi ágyba bújást, mondván, hogy minél előbb meg kell tudni, működik-e köztünk a szex. Ráadásképp maga a szex, ha a fontossága kölcsönös mértékű a két félnél, akkor egy tanulható dolog. Sőt, minden párkapcsolatban újra kell tanulnunk jól csinálni. Ugyanis minden párnál más lesz a jó szex, minden partnerünknél más lesz az, amit ő szeret, ami neki esik jól, amit és ahogyan ő szeret. Ezeket kitanulni pedig idő és több alkalom. Össze kell csiszolódni, ki kell ismerni egymást, túl kell lenni a kezdeti vizsgadrukkon, illetve azon az időszakon, amikor lepedőakrobatának akarjuk mutatni magunkat, hogy minél inkább lenyűgözzük a másikat. Azaz a ténylegesen jó és minőségi szex is idővel alakul ki egy párkapcsolatban. Az első (néhány) alkalomból megítélni és döntést hozni magáról az egész kapcsolatról is, nagy eséllyel túl korán meghozott és elhibázott lesz.
2022.02.26. | Párkapcsolat, Társkeresés
Valamelyik nap megkérdeztem a tagokat a zárt Facebook-csoportunkban, milyen párt keresnek, mit keresnek a másikban, meg tudják-e fogalmazni az elvárásaikat. Sok érdekes választ kaptam a kérdésemre. Volt, aki felsorolta, mikre figyel, milyen párt szeretne maga mellé, de volt, aki azt mondta, régen rossz, ha elvárásaink vannak.
Ha szóba kerül valahol, hogy feltételeink, elvárásaink vannak, rendre jönnek a kritikák, hogy egy szerelemben nem lehetnek elvárások. Azt gondolom, hogy ilyenkor összekevernek két fogalmat: a szerelmet és a kapcsolatot. A kapcsolatnak, a kapcsolódás létrejöttének egy másik emberrel, annak bizony vannak feltételei. Nem fogunk bárkivel kapcsolatba kezdeni, aki szembejön az utcán, s vidáman kéz a kézben sétálni vele, pedig a derekunkig ér, olykor kezet emel ránk, és mellettünk még van öt másik kapcsolata is. Ezek nyilván kisarkított példák, de ugye, hogy feltételekhez kötjük? Magának a szeretetnek, szerelemnek, amit aztán érzünk már a másik iránt, annak valóban nincsenek és nem is lehetnek feltételei. Ha már szeretünk valakit, azt feltételek nélkül tesszük. Nem mondunk olyant a másiknak, hogy csak akkor szeretlek, ha ezt vagy azt megteszed nekem, máskülönben holnaptól én már nem érzek irántad semmit sem.
Mielőtt bárki is megkövezne, amiért azt mondom, feltételekhez kell kötni egy kapcsolatot, ha úgy tetszik egy szerelem megszületését, hadd álljon itt egy nálam jóval nagyobb és elismert koponyától, Pál Feri atyától is egy idézet erről:
„A szeretetemnek lehet, hogy nincs föltétele, de a kapcsolatnak van. Hogy egy kapcsolat lényegileg az lehessen, ami, ahhoz bizonyos föltételeknek teljesülniük kell. A házasság keretein belül az elvárás például így fogalmazódhat meg: elvárom tőled azt, hogy hűséges akarj lenni hozzám, és keressük közösen a megoldásokat, ha valami nehézség adódik. Ha a szerelem vagy a szeretet nevében elhitetjük egymással, hogy a kapcsolatunkban egyáltalán nincsenek elvárásaink, akkor ámítjuk a másikat és önmagunkat is. Ha a kapcsolat föltételeit kölcsönösen megteremtettük, lehetőséget biztosítottunk a feltétel nélküli szeretethez.”
A szerelem egy érdekes játék, amely tetszik, nem tetszik, alapvetően nem más, mint hormonok hatása. Ezek a fránya hormonok pedig korlátozott ideig, különböző szinteken és erősséggel hatnak ránk. Az első időszak a megkívánásé, ami néhány órától néhány hétig, ismerkedés ritmusától függően pár hónapig tart. Ezt követően jön a szenvedély (a beteljesülés, ami után éjjel-nappal az ágyban lennétek kedveseddel), ami 3-tól 12 hónapig tart. A szenvedélyt aztán felváltja a ragaszkodás a szex által felszabadított, a kötődésért felelős hormonoknak köszönhetően. A teljes folyamat átlagosan fél év – két év alatt lezajlik. S aztán ott álltok egymás előtt már a hormonok vakító fénye nélkül. Mondhatni, hogy a valódi meztelenségetekben. Ekkor jön el az az időszak, amikor az addig cukinak vélt dolgok a másikban elkezdenek idegesíteni. Míg korábban olyan vicces volt, hogy soha semmit nem talált meg a hűtőben vagy hogy állandóan elhagyta valahol a lakásban a kocsikulcsot, mostanra ezektől már sikítani tudnál. Ő pedig esténként olyan szívesen hallgatta a legapróbb részletekre is kiterjedő csacsogásod az irodában történtekről, most meg ordít az arcáról a fájdalom, ha hallgatnia kell őket.
Na de miért van ez így? Miért nem maradhat minden abban a gyönyörű, idilli állapotban? Azért, mert az anyatermészet nem azért alkotta meg ezt a folyamatot, hogy férfi és nő gondolkozzon, hanem azért, hogy közösüljenek, hogy biztosítva legyen az utódlás. A fenti időintervallum meg ugye pont elegendő ehhez.
Épp ezért csak azok a párok maradnak együtt a rózsaszín köd időszaka után is, akik még a hormonkoktéltól való elszállás előtt tudják, kit keresnek társukként, s az ezeknek a kritériumoknak megfelelő férfival vagy nővel kezdenek kapcsolatba, s csak aztán, csak vele adják át magukat a szerelem játékának.
Mert hogy működik a férfi és a nő ismerkedéskor? A férfi lemegy egy bárba szórakozni, s bár előtte tökéletesen tudta, milyen asszonyt keres, ott azonban a tesztoszteron veszi át az irányítást a gondolkozása felett. Az eszményi nőt pedig ilyenkor a hormonok kezdik el meghatározni: csinos láb, jó fenék, nagy mellek és társaik. Ezek azonban csak a rövid távú, testiségre alapuló kapcsolatokhoz elegendők. A nők pedig a széles vállat, keskeny csípőt, gyermeknemzésre, „zsákmányszerzésre” való képességet lesik. Ezek azonban igen kevesek lesznek egy életre szóló kapcsolathoz. A szenvedély le fog hűlni, s a tomboló szerelem csak ott tud társszerelemmé átalakulni, ahol a már említett kritériumaiknak tudatában voltak a felek, s ezeknek megfelelő társat találtak maguknak.
Épp ezért is remek eszköz a netes ismerkedés, mert itt valamelyest függetleníteni tudjuk magunkat azoktól a külső jegyektől, amik idő előtt beindítanák a hormonokat. Több időnk van lecsekkolni, a másik fél mennyire felel meg a kritériumainknak, mennyire vagyunk kompatibilisek egymással.
Azonban jellemző hiba, hogy a kritériumrendszer – ami alapján keresgélnek az emberek –, olyan tételeket tartalmaznak, amelyek valójában nem is lényegesek, s lemaradnak olyan feltételek, amelyek pedig biztosítékai lehetnének a kapcsolat működésének. Persze, komoly problémák vannak az egész társadalomban, az értékrendek, családmodellek megváltozásával, de ettől még nem igaz, hogy ma már nincsenek normális férfiak vagy normális nők. Csak nem mindegy, milyen szűrőkön át keresgéljük őket. Hogy hogyan szűrjünk, keresgéljünk, már egy másik cikk témája. ?
2022.02.26. | Párkapcsolat, Társkeresés
A korkülönbség, a kor kérdése igen gyakran felmerül, amikor ismerkedésről, társkeresésről, illetve párkapcsolatról van szó. Komoly szócsaták tudnak kialakulni arról, hogy számít-e bármit is, hány éves a párunk, hány év van köztünk. Szinte mindenki környezetében van egy-egy példa arra, hogy komoly korkülönbség ellenére sikeresen élnek együtt emberek. De ez vajon bizonyíték arra, hogy nem számít a kor?
Ha körbenézünk a környezetünkben, esetleg statisztikákat is böngészünk, azt látjuk, hogy a szerelmen, szereteten alapuló kapcsolatok többségében a társak életkorban közel állnak egymásnak. A nagy számok törvénye alapján, ha valamiből markánsan több van, mint az ellentetjéből, akkor annak oka van. Mégpedig valószínűleg az az ok, hogy az az út nagyobb eséllyel sikeres. Felmerül a kérdés, hogy na, de miért nagyobb az esélyük a sikerre azoknak a párkapcsolatoknak, ahol a társak között nincs nagy korkülönbség?
Van az a mondásunk, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Ez egyébként igaz, de csak rövid ideig. Az elején izgalmas a másik teljesen más élete, életmódja, tőlünk távol álló hobbijai, a másik oldalt megmutató gondolkozása. Mindez a korkülönbségre lefordítva: Eleinte tetszetős, hogy a másik nagyobb nyugalommal, bölcsességgel, rálátással, stabilabb egzisztenciával rendelkezik, illetve a másik oldalról meg kicsit visszahozza a fiatalabb korunkat, energiánkat, pörgésünket, naivabb, nyitottabb életszemléletünket. De ahogy haladunk előre a kapcsolatban, s jönnének az úgynevezett “szürke hétköznapok”, úgy jönnek elő az ezzel járó problémák is. Az életeink nehezen összeegyeztethetővé válnak, egyre kevésbé toleráljuk a mienktől merőben eltérő szokásokat, véleményeket, vágyakat, programokat. Kor esetében például a lazább kontra otthonülősebb életmódot, az élettapasztalat híján elkövetett hibákat kontra figyelmeztetéseket a hibalehetőségekre.
Szóval a rózsaszínködös szerelem minden további nélkül kialakulhat különböző korosztályban lévő emberek között is, viszont a kapcsolat élethosszig tartó, sikeres, boldog fenntartására már jóval kisebb az esély. Épp ezért van az, hogy a környezetünkben is kivételekként találunk ilyenekre példákat. Ők lehet, hogy a rózsaszín, majd az utána következő “nem akarom feladni, még küzdök” pár évében járnak még vagy tényleg azon nagyon ritka esetek közé tartoznak, akik ennyi különbség és extra nehézség mellett is megtalálták a normál kapcsolatokban is csak nagyon komoly és állandó munkával megteremthető harmóniát.
Ugyanis a stabil alapokkal rendelkező kapcsolatok “titka” a minél nagyobb hasonlóság. Ez alatt az értékrendet, világnézetet, életcélokat, gondolkozást értjük elsősorban. Azaz ismerkedéskor érdemes arra összpontosítani, hogy a (számunkra) legfontosabb dolgokban minél nagyobb hasonlóságot mutassunk a másikkal. Ha a két ember teljesen más, egymástól távol álló életkorban, életszakaszban jár, akkor az magával hoz egy csomó különbséget is. Nagy valószínűséggel még teljesen másképp látják a világot, annak működését, más a véleményük rengeteg mindenről, másképp akarnak szinte mindent megoldani, de legfőképpen nagyon mások lehetnek még az életcéljaik.
Egyik előtt még ott a házasság reménye, de annak működtetéséről még alig van tapasztalata. A másik már nagy eséllyel túl van több nagy kapcsolaton, váláson is, bölcsebben látja, hogyan lehetne jól csinálni. Vagy épp annyira kiábrándult már, hogy nem tudja, nem akarja a másiknak megadni a házasság lehetőségét. Egyik még a családalapítás előtt áll, a másik már túl van rajta és/vagy korából adódóan nem tud, nem akar már közös családot alapítani. Egyik még önmegvalósít, karriert, vállalkozást épít, ami alatt kevesebb ideje van kikapcsolódni, kettesben töltött programokra fordítani időt, de a szabadidőben is inkább keresi még a nagyobb társaságokat. A másik már nyugodtabb, szívesebben van otthon zajos társaság helyett, már kevésbé pörgetik a karrier és az egzisztencia megteremtésének feladatai, s szívesen utazna, pihenne, élvezné a munkája gyümölcsét, de a fiatalabb nem tud erre ugyanannyi időt és/vagy anyagi forrást szakítani. Ezek persze nagyon általános, leginkább előforduló példák. Sok más korból adódó probléma is adódhat, amit a legelején, a rózsaszín ködbe burkolózva nem látunk, nem akarunk látni.
Tehát a minél nagyobb hasonlósághoz a közel hasonló életkor is hozzájárul, hiszen így nagy eséllyel ugyanakkora élettapasztalattal rendelkezünk, ugyanúgy megtörténtek velünk az adott életkorig jellemző életesemények, amelyek formálták a gondolkozásunk, világnézetünk és amely lehetővé teszi, hogy ugyanaz vagy egymáshoz közel álló életcéljaink legyenek még.
